Oldal kiválasztása

Folytatódnak a strandfejlesztések

Szerző: | 2020-04-20.

A koronavírus járvány alatt is folytatódik a balatoni strandok fejlesztési programja. Kormányzati támogatással idén hárommilliárd forintból hatvan strand újul meg a tónál, ezúttal az alapinfrastruktúra-fejlesztésére a cél. Balatonfüreden 150 milliót költenek a strandokra.

Folytatódik a balatoni strandok fejlesztési programja, több mint hatvan strand újul meg idén – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A strandok fejlesztésére 2017-ben indult átfogó, több lépcsős program. Idén, hazai forrásból, a balatoni fürdők alapinfrastruktúra-fejlesztése a cél, elsősorban a vizesblokkok felújítása illetve a zöldterületek bővítése valósul meg.
A program keretében 150 millió forint jut Balatonfüredre, 80 millióból fejlesztik a Széchenyi strandot, 70 millió forint jut az Esterházy és a Kisfaludy strandra.

Az Esterházy strandon 12 millió forintot költenek a vizesblokkok modernizálására, 17,5 millió forintból felújítják a vízbe vezető lépcsőket és új, egységes tájékoztató táblákat helyeznek ki. A Kisfaludy strandon 33 millió forintból újul meg a fürdő nyugati oldalán lévő vizesblokk és 8 millió forintot költenek új öltöző kabinok kialakítására. A munkálatok hamarosan elkezdődnek.

– Május végére szeretnénk végezni az összes felújítással. Úgy készülünk, hogy június elején, közepén kinyithatjuk a város strandjait. Optimista vagyok, mindenesetre felkészülünk, amint az országos helyzet lehetővé teszi, megfelelő színvonalon tudjuk fogadni majd a vendégeket – válaszolta kérdésünkre Somogyi László, a városi strandokat üzemeltető Probio Zrt. vezérigazgatója.

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese a napokban úgy fogalmazott: egyfajta óvatos optimizmust mutatnak a belföldi vendégek balatoni foglalásai. Az elmúlt egy hónapban több mint húszezer foglalást regisztráltak, ami persze elmarad a tavalyi év hasonló időszakához képest, de úgy tűnik, a belföldi turisták már készülnek a nyárra.

A turisztikai ügynökség számításai szerint a Balatonnál összesen 85 strand található, ebből 55 fizetős és 30 szabadstrand. A fejlesztési program célja, hogy európai szintű legyen valamennyi tóparti fürdő.

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
február 26 - március 03

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004