Oldal kiválasztása

Nyáron már villanyvonat közlekedik Füreden

Szerző: | 2021-03-12.

A kialakult járványügyi helyzet ellenére folytatódnak az észak-balatoni vasútfejlesztés munkálatai, előreláthatólag idén júniusban megérkezhet az első villanymozdony Balatonfüredre. A fejlesztés révén a környezetbarát vonatok menetideje rövidebb lesz, hiszen nem lesz szükség Székesfehérváron mozdonycserére.

Balatonfüreden is folytatódnak a munkálatok, a tervek szerint Füreden és Balatonarácson is akadálymentes peronok létesülnek, illetve az önkormányzat szeretné bővíteni a pályaudvar gyalogos kapcsolatait is.

– Az elmúlt időszakban több egyeztetést is folytatott az önkormányzat, többek között egy új csonka vágány kiépítésével kapcsolatban, amit a szakemberek elfogadtak, ennek köszönhetően a Jókai utcai útátjáró zárási ideje nem növekszik majd meg a füredi mozdonycserék miatt – nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Bóka István, a város polgármestere.

A városvezető hangsúlyozta, fontos, hogy a vasút villamosítás ne álljon meg a városban, de ebben is van jelentős előrelépés, hiszen februárban megtörtént a Balatonfüred-Tapolca-Keszthely/Ukk vasúti vonalszakasz villamosításának tervezési kiírása.

 

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004