Oldal kiválasztása

Balatonfüred profitálhat az új fejlesztési ciklusból

Szerző: | 2021-08-27.

A Balaton térségében illetve Balatonfüreden a most záruló 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, uniós és hazai források révén jelentős turisztikai fejlesztések valósulhattak meg. Milyen kilátásokat hozhat az új, 2027-ig tartó időszak? A Széchenyi Terv Plusz bevezetése, valamint a megnyíló fejlesztési programok milyen lehetőségeket kínálnak a térségnek és Balatonfürednek?

Erről esett szó a Miniszterelnökség „Magyarországi Fejlesztések Nyílt Napja” című országos tájékoztató rendezvénysorozatában, amelynek keretében önálló standdal jelentek meg a Borheteken augusztus 27-én, pénteken.

– A Balaton az ország legkiemelkedőbb turisztikai régiója, a belföldi turizmus negyven százaléka itt történik. Egyértelmű, hogy komoly fejlesztéseket koncentrálunk ide – fogalmazott Ágostházy Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, aki Bóka Istvánnal, Balatonfüred polgármesterével vett részt egy kötetlenebb hangulatú kerekasztal beszélgetésen.
– 2010-ben még csak uniós források jelentek meg a térségben, ma már elmondhatjuk, hogy ezek mellett jelentős hazai támogatások jelentek meg. A 2014-20-as fejlesztési ciklus után a következő időszakban is komoly fejlesztéseket tervezünk a Balatonnál, ami azt jelenti, hogy Balatonfüred is számíthat újabb támogatásokra. A következő hét éves ciklusban 150 milliárd forintot költünk a gyógyhelyek fejlesztésére, ebben érdekelt lehet a város. Kiemelt figyelmet kap majd a nemzeti kastély és vár program, illetve az aktív turizmus, azon belül is elsősorban a hátizsákos, hazai turizmus – vélekedett az államtitkár.

Bóka István polgármester hangsúlyozta, a Balatoni program soha nem látott fejlesztéseket eredményezett az elmúlt években, a városban jelentős programok valósultak meg illetve kezdődhettek el általa, hiszen a Zákonyi sétány mélygarázs feletti területének kialakítása, a vitorláskikötő megépítése és az Esterházy villa felújítása mind-mind erősítik a város pozícióit. Mint fogalmazott, jó esély van rá, hogy a következő fejlesztési ciklus is kitörési pontot jelent majd Fürednek és a régiónak.
– Vannak elképzeléseink, terveink, bizakodó vagyok, látva az új ciklus irányelveit, tovább tud majd fejlődni Balatonfüred. A pincegazdaság terültét illetve az Aquapark környezetét szeretnénk fejleszteni – mondta a polgármester.

A Füred Tv felvétele.

 

 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2022 >
december 26 - január 01
  • 26
    Nincsenek események
  • 27

    János-napi boráldás

    16:00 -18:00
    2022.12.27
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Borszentelés.

  • 28
    Nincsenek események
  • 29

    Érdi Tamás hangversenye

    18:00 -20:00
    2022.12.29
    Balatonfüred, Gyógy tér
    Balatonfüred, Gyógy tér

    Zongora koncert.

  • 30

    Szilveszteri Rádiószínház

    18:00 -20:00
    2022.12.30
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca
    8230 Balatonfüred, Kisfaludy utca

    Szilveszteri műsor.

  • 31

    Szilveszter - zenés vacsora

    20:00 -03:00
    2022.12.31-2023.01.01
    Balatonfüred, Tagore sétány
    Balatonfüred, Tagore sétány

    Fellépnek a Győri Nemzeti Színház művészei.

    Szilveszter a jégpályán

    21:00 -01:00
    2022.12.31-2023.01.01
    Balatonfüred, Zákonyi sétány
    Balatonfüred, Zákonyi sétány

    Buli a műjégpályán.

  • 01
    Nincsenek események

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004