Oldal kiválasztása

Ritka látványosság Füreden – Hajók seregszemléje

Szerző: | 2021-09-13.

Ritka látványosságnak ad helyszínt Balatonfüred. A balatoni hajózás 175. évfordulóját ünneplő Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) rendezi meg a tavon személyszállítás végző hajók kirajzását és díszszemléjét.

Szeptember 18-án, szombaton, délelőtt tíz órakor, egyszerre több mint harminc hajó sorakozik fel a Tagore sétány előtti vízfelületen. A BAHART 18 fős személyhajó-flottáján és kompjain kívül magánhajózási társaságok személyszállítást végző hajói is jelen lesznek.

A füredi mólótól kezdődően Csopak irányába sorakoznak majd fel a hajók a tervek szerint mintegy 750 méter hosszúságban, orral a sétány felé. A parton óriáskivetítőn is figyelemmel lehet majd követni a látványos szemlét. Látványosnak ígérkeznek a vízfelületről fellőtt színes füstoszlopok is.

Az esemény igazi kuriózum, hiszen a hajók nagyszabású felvonulása csak huszonöt évente látható.

Az évfordulóhoz kapcsolódóan a város megrendezi a Széchenyi emlékünnepséget a Tagore sétányon. A hagyományos program 10 órakor kezdődik és ezen a napon rajtol el a félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny a vitorlázóknak.
Részletes program itt olvasható. 

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004