Oldal kiválasztása

Zenefüred – Könnyűzenei koncertek

Szerző: | 2023-07-09.

Hét szabadtéri koncert, a hazai könnyűzenei élet elismert előadói Balatonfüreden. A Zenefüred programsorozat július 14-én, pénteken kezdődik Horváth Charlie koncertjével. A több mint egy hónap alatt fellép majd többiek között Tóth Vera, Kökény Attila, Dolhai Attila és színpadra állnak a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái is.

A Zenefüred nyitóhétvégéjén, július 14-én, pénteken Charlie, Az légy, aki vagy! címmel ad koncertet. A 75 éves énekes, a Generállal, a Tátrai Banddel, majd szólóban is rendkívüli sikereket ért el. Az ország egyik legkarizmatikusabb zenésze a rock, a dzsessz, a blues, a soul és a funky műfajában is otthonosan mozog, dalai több korosztály számára is emblematikusak. Legutóbbi lemeze, a Mindenen túl 2020-ban jelent meg; füredi koncertjén több évtizedes életművének egyfajta összegzése lesz hallható.

Rá egy napra, július 15-én, szombaton a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái zenélnek. A Magyar Örökség és Hungarikum-díjas zenekar muzsikusai a komolyzene mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát is játszanak; zenei világuk átmenet a cigányzene, a komolyzene, a könnyűzene és a világzene között. Az elmúlt évtizedekben számos alkalommal vettek részt közös produkcióban más műfajban tevékenykedő ismert előadókkal, ezekből a találkozásokból mindig izgalmas, különleges koncertek születtek.

A Zenefüred augusztusban folytatódik. Augusztus 2-án Tóth Vera lép színpadra, eddigi négy szólólemezéről válogat majd dalokat, de kedvenc előadóitól is énekel slágereket.

Itt lesz Kökény Attila, aki az Artisjus- és EMeRTon-díjas Rakonczai Viktorral ad közös műsort, fellép a szerelemre született Zoltán Erika, illetve a több mint két évtizedes színházi pályafutása mellett énekesként is közkedvelt Dolhai Attila, aki legújabb albumát, a Genezist mutatja be.

A Zenefüred a Monarchia Operett előadásával, Huszka Jenő – Szilágyi László: Sissi, a magyar királyné (Erzsébet) operettjével zárul. A modern, két felvonásos darabban többek között felhangzik két megzenésített Petőfi vers, a „Szeptember végén”, a „Szabadság, szerelem”, és a megrendítő „Szegény magyar nép” című dal. Ezenkívül ebbe írta Huszka a közismert „Délibábos Hortobágyon”-t, a „Rózsám, viruló kis rózsám”-at.

A Zenefüred koncertjei a Balaton Szabadidő Központ fedett szabadtéri színpadán lesznek, esős idő esetén az épület sportcsarnokában rendezik meg az esteket.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Március
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
    123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004