Oldal kiválasztása

Hamvas Napok – Irodalom, zene, borkóstolás

Szerző: | 2024-03-18.

Újra megidézik Balatonfüreden a magyar irodalom örök megosztó, kultikus szerzőjét, Hamvas Bélát. Izlandi nyelven ráolvasás a Tagore sétányon, koncert, kötetbemutató és az elmaradhatatlan Koloska-völgyi zarándoklat. A március 22-23. között rendezendő Hamvas Napokon a fiatalon elhunyt költőről Sziveri Jánosról is megemlékeznek.

A Hamvas Napok a hagyományos ráolvasással kezdődik, a Tagore sétányon álló Hamvas-hársra olvassák rá az író Fák című esszéjének egy részletét. A szellemóriás hagyatékát ápoló Hamvas Béla Asztaltársaság hosszú évek óta ezzel a rítussal igyekszik felhívni a figyelmet a máig ellentmondásosan megítélt kultikus íróra.

Majd Sziveri Jánosról, a 20. század második felének egyik meghatározó alkotójáról emlékeznek meg. Az 1990-ben 36 évesen elhunyt költő, drámaíró, szerkesztő a műveivel és szuggesztív egyéniségével egyaránt kitűnt kortársai közül. Három évig volt főszerkesztője az újvidéki Új Symposion irodalmi folyóiratnak. Költészetének egyik alapkérdése mindvégig az ön-meghatározás vagyis a személyiségének és költészetének mibenléte volt. Erősen szenvedett a kicsinyes és korlátok közé szorított létezéstől, a szűk perspektíváktól, az értelmetlenség és reménytelenség tudatától. Legendás alakját ezúttal egykori alkotótársai (Ladányi István, Fenyvesi Ottó, Géczi János, Zalán Tibor) elevenítik majd fel egy kerekasztal-beszélgetésben. Az esten a Szabadkáról érkező Bakos Árpád és együttese meg is szólaltatja Sziveri verseit.

A nap a Figula Pincészetben zárul, ahol Ambrus Lajos író beszélget Andrási László somlói kézműves borásszal, és persze a borok is kóstolhatók lesznek, amelyhez Bakos Árpád és együttese ad majd lélekmelengető koncertet.

Másnap, március 23-án, szombaton Szarvas József színész vezetésével séta indul a hangulatos Koloska-völgybe, ahhoz az ikonikus hársfához, amely Hamvas Fák című esszéjét ihlette. Itt Sava Babic műfordító emlékére pálinkával lehet majd koccintani.
A folytatásban a Szőcs Géza Irodalmi Szalonban a Humor és derű a hamvasi létszemléletben címmel meghirdetett meghívásos esszé pályázat eredményét hozzák nyilvánosságra, majd kötetbemutatót rendeznek.

– Az isteni eredet tudata – Hamvas Béla hagyományai című tanulmánykötetet mutatjuk be, amely Hamvas intellektuális előképeit, a rá nagy hatást gyakorló szerzőket és írásokat, illetve fordításait tárja fel és értelmezi filológiai valamint eszmetörténeti megközelítésben. Impozáns a szerzői gárda, keletkutató, vallástörténész, filozófus, történész, költők, írók elemzéseit tartalmazza a kötet – válaszolta kérdésünkre Cserép László, a Hamvas Napok szervezője.

A március 22-23-án Balatonfüreden zajló Hamvas Napok részletes programja itt.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Április 27

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004