Oldal kiválasztása

Bormaraton

Szerző: | 2015-05-20.

A város is csatlakozott az ország borvidékeinek rekordkísérletéhez.

A május 23-án rajtoló, 11 napon át 0-24 órában zajló esemény, összesen 2573 kilométer hosszú futással köti össze az ország mind a 22 borvidékének 103 települését. Az esemény kiemelt célja, hogy a hazai borvidékeket és a sportot összekötve létrehozza a Magyar Borászat Ünnepét, és hozzájáruljon ezek népszerűsítéséhez, az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez.
A Nemzeti Bor Maraton versenyzői a leghosszabb maratonváltó világrekordjának felállításával, egy világcsúcskísérlet részesei is lesznek.

A május 23-tól június 2-ig tartó Nemzeti Bor Maraton mindennap egy-egy kiemelt helyszínen, az első napon Villányban, majd Szekszárdon, Nagykanizsán, Balatonfüreden, Sopronban, Tatán, Soltvadkerten, Egerben, Tokajban, Jászberényben, végül Szegeden várja a futás és a bor iránt érdeklődőket.
Az érdeklődők minden helyszínen helyi termelőkkel és kézművesekkel ismerkedhetnek meg, továbbá szabadidős, kulturális és sport rendezvényeken, koncerteken, kirakodóvásáron és borkóstolón vehetnek részt.

A füredi borvidéket a rekordkísérletben a fiatal helyi borászokból álló RizlinGeneráció képviseli.

Íme a Kisfaludy színpadon rendezendő május 26-i program.

9.00 Balatoni Borrégió szőlész-borász nagy elődeinek emlékére emléktábla avatás és szimpózium a Koczor Pincészetnél
16.00 Városi fúvószenekar vendégcsalogató műsora a Kisfaludy színpadon.
16.30 Zánkai Magyar Tenger Népdalkör műsora
17.00 Szent Orbán napi borünnep. A II. Szent Orbán napi borverseny ünnepélyes eredményhirdetése, díjátadás, közben borkóstoló.
18.00 Balatonfüred Néptánc Együttes műsora
18.30 Balatonfüredi Nyugdíjas Klub népdalkörének műsora
19.00 Bor Maraton befutók emlékplakett átadása
20.00 New Level Empire koncert
21.00 Balatonfüred-Szőlősi Hegyközség éremátadója és a RizlinGeneráció fiatal borászainak bemutatkozása
21.15 FankaDeli koncert

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2024 >
Április
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930     

Hírek, Agora

Hírek

Agora

  • Lengyelné Nagy Veronika2024-05-05 21.34AgoraMàsodszor probàlkozom feltenni a kérdést ezen a forumon, ki tudja, mikor nyilik meg "végre" Zoob Katalin kiàllitoterme, ill. alkotomühelye, a
  • fü-fü-füredi2024-05-05 11.51AgoraSokan valahova egész mélyre, egy nagyon meleg helyre kívánják az új házakat, a lakóikkal együtt, meg az emiatt egyre növekvő
  • Krónikás2024-05-01 11.57AgoraSzerintem meg szép, modern, mint a bíróság. Ízlések és pofonok... Nekem pld. az nem tetszik, hogy Pesten betonból replikákat építenek,

HOZZÁSZÓLÁSOK

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004