Oldal kiválasztása

Folytatódik a város faültetési programja

Szerző: | 2020-12-01.

A város faültetési programjának keretében a Lóczy Lajos Gimnázium előkertjében ültettek el egy fát. A hárs, a két gömbjuhar társaságában annak a négyszáz fának a része, amelyeket ebben az évben az önkormányzat kiültetett a város közterületeire illetve az intézmények kertjeibe.

Az önkormányzat évek óta kiemelt ügyként kezeli a klímavédelmet, fontosnak tartja, hogy Balatonfüred hosszútávon is egy környezettudatos és fenntartható város maradhasson.

Tavaly és ebben az évben is, ahogy arról beszámoltunk, lakossági faültetési akciót hirdettek a városban, amelynek keretében több száz díszfát igényelhettek a helyi lakosok a kertjeikbe. A faültetési kezdeményezéshez később civil szervezetek is csatlakoztak, legutóbb például a balatonfüredi Lions Club valamint a Reformkori Hagyományőrzők Társasága.

A gimnázium előtti hársfát Duna Katalin, az intézmény igazgatója és Gáspár Ákos, a terület önkormányzati képviselője ültette el.
– Sajnos a kialakult járványhelyzet miatt diákok nélkül ültettük el a hársfát. A jövő nemzedéke számára is fontos, hogy a környezetünket védelmezzük, ápoljuk, ebben nagy szerepet kap a faültetés. Bízom benne, hogy a fiatalok látva a jó példát, majd felnőttként maguk is példát mutatnak az utánuk érkező generációk számára – mondta Gáspár Ákos.

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Fekete hattyú

2024-05-16. 19.00 Balatonfüred Kongresszusi Központ

A Szegedi Kortárs Balett előadása.

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
November
  • 02

    16:00 -18:00
    2023.11.02
    Köztemető
    Balatonfüred, Bajcsy-Zyilinszky utca

    Megemlékezések.

  • 03

    17:00 -19:00
    2023.11.03
    Arácsi Népház
    Balatonfüred, Lóczy Lajos utca 62.

    Héhn Zsuzsanna tárlata.

  • 03

    17:00 -19:00
    2023.11.03
    Bergmann Cukrászda
    Balatonfüred, Petőfi Sándor utca 64.

    Karády Anna új kötetének bemutatója.

  • 04

    10:00 -16:00
    2023.11.04
    Modern Műtár
    Balatonfüred, Blaha Lujza utca 3-5.

    A Tempevölgy jubileumi konferenciája.

  • 04

    16:00 -18:00
    2023.11.04
    Irodalmi Szalon
    Balatonfüred, Honvéd utca 2-4.

    Vendég: Másik János zenész.

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004