Oldal kiválasztása

Felújítják a Kerektemplomot

Szerző: | 2021-06-09.

Uniós forrásból a Magyar Turisztikai Ügynökség beruházásában megújultak a Huray-villák. A Balatonfüred reformkori városrészének integrált termék- és szolgáltatás fejlesztése című program keretében a város egyik legnépszerűbb épülete, a Kerektemplom felújítása is megtörténik.

A projektben a Magyar Turisztikai Ügynökség konzorciumi partnere a Kerektemplom tulajdonosa a Tihanyi Bencés Apátság illetve Balatonfüred önkormányzata.

Az 1846-ban felszentelt Kerektemplom klasszicista stílusban, a római Pantheon mintájára épült. A város egyik emblematikus épülete, így felújítása az önkormányzat számára is fontos. A program részeként megvalósul a Vaszary villa és a Jókai Emlékház kisebb fejlesztése is, illetve felállítják a Sellő szobrot a Vaszary villa kertjében.

– A Kerektemplom esetében örömteli, hogy az eredeti programhoz képest lehetőség van a szigetelési problémák kezelésére is. Mivel többletforrást a Tihanyi Bencés Apátság már nem tud igényelni, ezért azt átvette az önkormányzat. A tervekhez képest csúszik a program, mert új közbeszerzési eljárást kell kiírnunk a Kerektemplom felújítására szigeteléssel együtt, valamint a Vaszary villát és a Jókai Emlékházat érintő kisebb felújításokra – válaszolta a balatonfured.hu kérdésére Bóka István polgármester.

A munkálatok az önkormányzat beruházásában várhatóan ez év októberében kezdődnek el, a tervek szerint néhány hónap alatt be is fejeződnek. Elsőként a Sellő szobrot állítják majd fel a Vaszary-kertben.

 

 

Megosztás

Ne maradjon le a város legfontosabb híreiről!

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön első kézből Balatonfüred híreiről!

Olvass tovább

Programok

Vitorlabontó

2024-05-11. 10.15 Vitorlás tér

A hajózási szezon megnyitója.

< 2023 >
Február
H.K.Sze.Cs.P.Szo.V.
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728     

Hírek, Agora

Hírek

Hirdetés

anigifwpbradafaloda
anigifwpmozi
Wow Banner Fekvo Szoveg V2 2
Bahart
image004